Tantárgyelismerés

Az eljárás lefolytatását a tantárgyelismerési kérelem kitöltésével lehet kezdeményezni a Tanulmányi Osztály 101-es irodájába történő benyújtással. Határidő: a szorgalmi időszak 1. hetének végéig. A Tanulmányi Osztály adja át a dokumentumot a kérelemben érintett tanszékek számára, ahol a tárgyfelelős dönt a tantárgy beszámításának lehetőségéről. Miután minden elismertetni kívánt tárgyat aláírtak a tanszékek, a nyomtatványt a tanszéki KAB felelős, majd a KAB elnök jegyzi ellen.

A tárgyelismerési kérelmeket a KTB (Kari Tanulmányi Bizottság) bírálja el, a döntésről a Tanulmányi Osztály értesíti ki a hallgatót.
Az elismert tárgyakat NEM célszerű felvenni, mert egyrészt foglalják a helyet azok elől, akik ténylegesen jelentkeznének az adott kurzusra, másrészt az oktató nem látja a beírt felmentést, így a félév végén meg fogja tagadni az aláírást és a jegyet. Az ebből adódó nem teljesített kreditekért és a kreditenként 1500Ft-os különeljárási díj miatt nem vállal felelősséget a Tanulmányi Osztály!

 

Frissítés dátuma: 2023.02.06.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.