Bevezető
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke szervezésében és a Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség, az Academia NDT International, valamint számos debreceni vállalat támogatásával indítottuk 2020 szeptemberétől a Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök / szakember szakirányú továbbképzési szakunkat.
A mikro- és nanoelektronika – és ezzel együtt a számítástechnika, információtechnológia - robbanásszerű fejlődése olyan területeket nyitott meg, amelyeket szinte évtizedenként stratégiailag újra kell gondolni. E területek egyike az üzemelő mérnöki szerkezeteink biztonságának felmérése. Ezeket ugyanis 30-50 éves üzemidőre tervezik, a 40-60 évvel korábbi ismeretek, gyártástechnológiák és minőségellenőrzési gyakorlatok alapján. Ellenőrzésüket pedig napjaink eszközrendszerével végezzük. Ahhoz, hogy az üzemeltetéssel járó károsodásokat (a szerkezetek, szerkezeti anyagok „öregedését”) reálisan felmérhessük, értékelhessük alapvetően két sajátos emberi attitűdöt kell legyőzni: a generációs problémákat és az „én mindent megtanultam az egyetemen” gondolkodást. Az első tekintetében gondoljunk a „generációk és okos telefonok használata”, a másik téren a „matematika és a matematikai programcsomagok használata” kérdéskörre.
Öregedő szerkezeteinkben hibák keletkezhetnek és növekedhetnek, maga az anyag öregszik és bennük az üzemeltetés során valamilyen mezők (hőmérsékleti, feszültségi, alakváltozási, stb.) ébrednek. Ezek együttes ismerete határozza meg a mindenkor biztonságot. A meghirdetett új – hazánkban egyedüli - szakmérnöki képzés célja: az aktuális eszköztár bemutatása és begyakorlása. A képzés gazdasági jelentősége közvetlenül felmérhető. Gondoljunk csak a paksi reaktorblokkok üzemidejének meghosszabbítására, hidak, csarnokok, tranzit olaj- és gázvezetékek használhatóságának kiterjesztésére, stb.). A képzés keretében nyújtott ismeretek 45%-a új, korszerű, a mikroelektronika által támogatott roncsolásmentes vizsgálatokhoz, azok megbízhatóságához, 35%-a az anyagok öregedésének megismeréséhez és a hibák értékeléséhez, míg 20%-a a mezők numerikus szimulációjának módszereihez és a „gépi tanulás” témaköréhez kötődik. A képzésen szerezhető aktuális tudás az ipar minden területén - így a jármű, a gép- és műanyagiparban is egyaránt – alkalmazható.
A képzésben részt vevő oktatók a kutatás területén is megalapozták a Szerkezetintegritási és roncsolásmentes szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak indításának feltételeit, a magas szintű gyakorlati tudás átadását pedig a Debreceni Egyetem Műszaki Kar ipari partnerei vezető mérnökeinek bevonásával kívánjuk biztosítani.
A Magyar Roncsolásmentes Vizsgálati Szövetség bizonyos feltételek teljesülése mellett a képzést sikeresen elvégző szakmérnökök részére MSZ EN ISO 9712 szabvány szerinti 3-as fokozatú tanúsítványt is ad egyes roncsolásmentes vizsgálati eljárásokra. (Feltételek)
Alapadatok | |
---|---|
Oklevélben szereplő végzettség | Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök / Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakember |
A képzési idő | 2 félév |
A képzés formája | Levelező |
A képzés gyakorisága | félévenként 6 alkalommal (péntek - szombat) |
A képzés költsége | 240.000 Ft/félév |
Jelentkezés |
itt kitölthető jelentkezési lapon (Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 31.) |
Részvétel feltétele |
Szakmérnök: bármely képzési területen legalább alapképzésben (korábban főiskolai szintű képzésben) szerzett oklevél és mérnöki szakképzettség. |
Kapcsolattartó/szakfelelős | Dr. Mankovits Tamás - tanszékvezető, Debreceni Egyetem Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszék |
A képzés mintatanterve és tárgyleírásai
A következő képzés kezdete: 2023. március
A Záróvizsga időpontja: 2023. január 19.
A Záróvizsgára bocsátás feltétele:
Szerkezetintegritási és roncsolásmentes vizsgáló szakmérnök/szakember államvizsga tételsor
A záróvizsga eredménye, az oklevél minősítése
A diploma érdemjegye a záróvizsga témakörökre kapott szóbeli számonkérés érdemjegyei számtani átlagának és a szakdolgozatra adott érdemjegy számtani átlaga.
Frissítés dátuma: 2023.03.01.
Tisztelt Felhasználó!
A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ