Több vállalat hirdet rendszeresen olyan hallgatói versenyeket, ahol egy mérnöki probléma megoldását várják hallgatóktól vagy hallgatói csoportoktól.
Ezen hallgatói versenyek egyik legnépszerűbbje az alternatív hajtású járművek építésére kiírt megmérettetések, melyeken Karunk hallgatói csoportjai több éve igen sikeresen vesznek részt.
Idén a Make the Future Live fesztivál keretében rendezték meg Londonban 2018. július 5-8.-án, immár harmadik alkalommal a Queen Elizebeth Olimpiai Parkban a Shell Eco-Marathon Europe versenyét. A 24 induló országból, több mint 140 csapat nevezett be a megmérettetésre, hazánkból a DE MK Team mellett egy kecskeméti és egy győri társaság.
A DE MK Team régi és új csapattagokkal bővülve, 17 fővel és az átdolgozott elektronikájú Hunor-mobillal vágott neki az idei megmérettetésnek Gábora András vezetésével. A verseny során a csapatoknak egy 945 méter hosszú utcai pályán 15 kört kell teljesíteniük csupán 1 liter üzemanyaggal, vagy 1 kWh villamos energiával, mindezt úgy, hogy közben tartják az előírt 25 km/h átlagsebességet. A cél, hogy kiderüljön, melyik csapat autója tudja a legnagyobb távot megtenni a legkevesebb energiával. Minden kategóriában összesen négy próbálkozásuk lehetett a diákoknak a pályán, amelyekből a legjobbat számították be a végső eredménynél.
A Debreceni Egyetem Műszaki Karának csapata, a DE MK Team immár harmadik alkalommal vett részt a versenyen és idén a 29. helyen, 98 km/kWh eredménnyel végzett prototípus kategóriában. Ezzel a debreceni diákok megmutatták, hogy fejlesztéseikkel helyük van a jövő mérnökei között, akik a mobilitás legújabb kihívásaira keresnek megoldásokat.
A korábbi eredményekről itt olvashatnak részletesen
Néhány egyéb hallgatói eredmény a teljesség igénye nélkül
I. Országos SOLIDWORKS Diákverseny (2018) III. helyezés (kiíró: Eurosolid Kft)
Unilever Mérnökök Ligája verseny (2017) I., II., III. helyezés (kiíró: Unilever Magyarország Kft.)
Claas UniTech Mérnökverseny (2014) I. helyezés (kiíró: CLAAS Hungária Kft.)
Frissítés dátuma: 2018.10.26.
Tisztelt Felhasználó!
A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ