Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Program

DETEP – Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának előkészítése 2008-ban indult, hosszas operatív munka előzte meg a szabályzat első változatát, amit 2008 júniusában fogadott el az egyetem Szenátusa. A munka 2008 szeptemberében indulhatott. A szabályzat azóta folyamatosan megújul, az aktuálisan felmerülő kérdések/problémák alapján.

Kiknek szól?

  • Azoknak, akik a kötelező tantárgyakon túl érdeklődnek a kutatás iránt, egy-egy témában szeretnének jobban elmélyülni + a program a művészeti tevékenységet is támogatja (csak a ZK hallgatói esetében)
  • A szabályzat szerint minden aktív, nappali és levelező tagozatos hallgatónak, aki tanulmányait nem szakította meg két szemeszternél hosszabb időszakra, rendelkezik min. 2 lezárt félévvel.

Mi a célja?

  • Elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását.
  • Mesterképzésre és PhD képzésbe való bejutás elősegítése.
  • Végső célja a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatókká/kutatókká válásának támogatása, tudományos utánpótlás nevelés.

Hogyan folyik a munka?

  • Témavezetők segítségével, egyéni munkaterv szerint végzett kutatómunka (nem órákat kell felvenni, hanem kutatómunkát folytatni, amit aztán valamilyen fórumon meg kell jelentetni, pl. publikáció, előadás, poszter, hangverseny)
  • Bele tartoznak a tudományos diákkörök, szakkollégiumok, önképzőkörök → a DETEP ezeket fogja egységes keretbe
  • A Neptunban regisztrálni kell a képzést, és egy ún. konzultációs kreditet kell felvenni, melyet a témavezető hirdet meg, ennek teljesítése a programban maradás feltétele
  • Képzési kredit: félévente max. 3 , az előírt óramennyiségen túl, a témavezetővel egyeztetve, ingyen. Ez lehetőség, nem követelmény

Bekerülés módjai

  • Egyéni jelentkezéssel: minden szeptemberben és februárban → Neptun üzenet, munkaterv (fontos, hogy legyen téma + témavezető), elektronikus jelentkezés a detep.unideb.hu oldalon
  • szakkollégisták figyelmét külön is felhívják rá, nem automatikus a felvétel

Egyetemi felelős: Mándy Zsuzsanna referens

  • Rektori Hivatal, Tudományos Igazgatóság 212-es szoba
  • Tel: +36 (52) 512-900/62280
  • E-mail: (Neptun kódot tüntesse fel!)
  • Ügyfélfogadás: hétfőtől-csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-13.00 óráig

Műszaki Kari felelős: Dr. T. Kiss Judit oktatási dékányhelyettes, egyetemi docens:

  • Műszaki Kar  II. em. 202-es szoba
  • Tel: +36 (52) 512-900/77754
  • E-mail: (Neptun kódot tüntesse fel!)

Tovább a DETEP honlapra

Frissítés dátuma: 2020.11.23.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.